Fotók a versenyről

--- nagyítás a képekre kattintva ---

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt egy életen át kell játszani!

 

 

Azt hiszem, cseppet sem túlzás fenti címet adni ennek a beszámolónak, hiszen a Balaton Kupára mindenki jó szívvel emlékezhet vissza, és aki csak teheti évről-évre újra részt vesz ezen az eseményen. Mondhatjuk azt is nyugodtan, hogy a legnagyobb hazai minigolf rendezvényről van szó, mivel egyetlen más magyarországi versenyen sincs ekkora létszám, mint Balatongyörökön, ahol az idén ráadásul rekord is született. A két nap alatt összesen 55 fő indult a különféle kategóriákban, ez pedig eggyel több, mint az eddigi legtöbb induló.

Úgy gondolom, az évek során már annyi szépet és jót leírtam a házigazdák lelkes munkáját dícsérendő, hogy már lassacskán kifogyok a pozitív jelzőkből, de vannak dolgok, amik kapcsán az ember írói vénája új erőre kap és ujjai lelkesen szaporítják a karaktereket, megpróbálván a már-már lehetetlent. Nos, Pappék idén egy újabb apró, ám annál nagyobb hatású varázslattal lepték meg a nagyérdemű közönséget, amely bűvésztrükk során előrántottak egy újabb, immár sokadik nyulat a cilinderből. Gondolták, hogy ha már tizenharmadik alkalommal kerül sor erre a jeles eseményre, akkor ezen szerencseszám jegyében készüljön egy totó tizenhárom kérdéssel. Nem is akármilyen kérdések voltak ezek, hanem csalafinta, ravasznál ravaszabb talányok, mégpedig a Balaton Kupa történetének eseményeiből.

 

A versenyen készült videó összeállítás itt látható!

 

A totó kérdései és a helyes válaszok a lap alján olvashatóak!

A totón kívül más újdonsággal is találkozhattunk, hiszen volt itt Edvin által rózsavíznek elkeresztelt ital, mellyel a borfogyasztók szomjukat csillapíthatták, valamint sokan most ismerkedtünk meg a slambuc nevű étellel, melyet a verseny főtámogatója, Béla szomszéd főzött. További újdonságot jelentett egy spontán kezdeményezés, melynek során esténként egy kis baráti pókerezésre gyűltünk össze játékostársainkkal, így nem csak a minigolfpályán, hanem a zöld asztal mellett is megmérkőztünk egymással. Jövőre akár Györök Open pókerversenyt is lehetne rendezni, a tapasztalatok szerint érdeklődőkben nem lenne hiány. Még egy újdonság volt, melynek eredménye hamarosan látható lesz itt a honlapon, mégpedig egy pár perces videó összefoglaló formájában.

Péntek este a már szokásos utcabál vezette fel a versenyt, másnap pedig már a pályán bizonyíthattuk, hogy mennyire sikerült összebarátkoznunk a helyi akadályokkal és a csalafinta, finnyás lyukakkal, melyek a nekik nem egészen megfelelő módon szervírozott labdákat nagy gonoszan kiköpték. Igen, Balatongyörökön még ez is külön kihívást jelent, hogy a tíz centire lévő labdát megfelelő körültekintéssel, óvatosan és pontosan begurítsuk a lyukba. A járék apró szépségei, na de azt hiszem, ezt már minden résztvevő megtapasztalhatta.

A szombati egyéni versengés után vasárnap következett a páros versenyszám, amely a már legendás helyi találmány módján, a javítós-rontós szisztémában került lebonyolításra. Ez egy ördögi rendszer, hiszen az ütések mellett jelentős szerepe van a taktikának, a kockáztatásnak vagy éppen az óvatosságnak, hogy egy nehezebb akadályon egy hármas eredmény után vállalkozik-e a társ arra, hogy odaáll és megkockáztatja akár a még rosszabb pontszámot a javítás érdekében. Ez a helyi lyukak rafinltságához hasonlatosan szintén olyan dolog, hogy aki már játszott ilyen párost, az tudja, milyen izgalmas kis kaland is ez.

Az eredmények és a győztesek alább olvashatóak, és azt gondolom, pontszámoktól és helyezésektől függetlenül mindenki helytállt. Ennek elismeréseképpen minden egyes játékos valamilyen ajándékot vehetett át a verseny háziasszonyától, Judittól. Zárszóként megtudhattunk egy fontos információt, miszerint 2010-ben az eddigiektől eltérő módon, július utolsó hétvégéjén kerül megrendezésre a Balaton Kupa. Én már most nagyon várom!

Hidas Attila

 

XIII. Balaton Minigolf Totó

1. Melyik évben indítottuk vállalkozásunkat?

1. 1994 - 2. 1995 - x. 1996

8. Melyik számú pályánk esett át a legtöbb akadályváltoztatáson?

1. 3 - 2. 4 - x. 5

2. Hogy hívták a minigolfpálya első kutyáját?

1. Lotti 2. Nick x. Rocky

9. Hány sportszolgáltatásunk volt az elmúlt években?

1. 4 - 2. 3 - x. 2

3. Az első Balaton Kupán hány kategóriát indítottunk?

1. 5 - 2. 9 - x. 7

10. Milyen magasra ver a szökőkút?

1. 1,40 m-nél magasabbra 2. 1,70 m-nél magasabbra x. 1,40 m-nél kisebbre

4. Az 5. Balaton Kupát tortával ünnepeltük. Mit ábrázolt a torta?

1. normál torta 2. az 1. pályát x. a 3. pályát

11. Kinek köszönhetjük a 4-es pálya akadályát?

1. Sörös Miklós 2. Kustán László x. Szabó Béla

5. Ki találta ki a javítós-rontós játékrendszert?

1. Oravecz Sándor 2. Vörösházy Lajos x. Vörösházy Tibor

12. Versenyben ütött pályacsúcs nálunk?

1. 28 - 2. 29 - x. 30

6. Milyen növény állt 13 évig a 11-es és 14-es pálya között?

1. fekvő, szúrós tuja 2. fenyőfa x. gyümölcsfa

13. Ki triplázott egyedülálló módon a Balaton Kupa történetében a női kategóriában?

1. Asztalos Csilla 2. Hidas Vera x. Bátaszéki Jánosné Tündi

7. Hány gömbtujánk volt eredetileg?

1. 3 - 2. 4 - x. 5

A helyes megfejtések a lap alján találhatóak!

 

 

XIII. Balaton Kupa, Balatongyörök, 2009. augusztus 1-2.
NŐK 1.kör 2.kör 3.kör Össz. Átlag
1. Bátaszéki Jánosné Szolnok 37 32 39 108 36,00
2. Hidas Veronika Budapest 39 35 43 117 39,00
3. Wennesz Virág Mosonmagyaróvár 43 41 39 123 41,00
4. Sörösné Bangó Mária Kápolnásnyék 43 42 44 129 43,00
5. Schlotter Judit Budapest 40 45 47 132 44,00
6. Tóth Etelka Edit Szolnok 45 39 50 134 44,67
7. Szendy Dezsőné Budapest 46 50 50 146 48,67
8. Cseh Éva Balatongyörök 52 47 64 163 54,33
9. Németh Ágnes Gyor 65 54 60 179 59,67
10. Cserkuti Júlia Balatongyörök 68 55 62 185 61,67
11. Pusztayné dr. Jakab Róza Budapest 67 126 126 319  
ÖRÖKIFJAK 1.kör 2.kör 3.kör Össz. Átlag
1. Schiller Edvin Budapest 35 35 36 106 35,33
2. Kolits Gábor Dorog 37 34 36 107 35,67
3. Bátaszéki János Szolnok 44 30 38 112 37,33
4. Sörös Miklós Kápolnásnyék 37 45 39 121 40,33
5. Gernot Cernicek Bécs 39 37 50 126 42,00
6. Morócz Emil Pátka 49 38 47 134 44,67
7. Vörösházy Lajos Balatongyörök 45 53 49 147 49,00
8. Csutorás Csaba Balatongyörök 49 54 46 149 49,67
9. Földvári Tibor Szolnok 41 52 58 151 50,33
10. Hoskó László Budapest 50 59 57 166 55,33
IFJÚSÁGIAK 1.kör 2.kör 3.kör Össz. Átlag
1. Marosvölgyi Tímea Budapest 44 41 40 125 41,67
2. Tamási Ádám Balatongyörök 47 39 44 130 43,33
3. Steigler Judit Ócsa 41 40 54 135 45,00
4. Hidas Gábor Budapest 53 43 44 140 46,67
5. Tamási Tibor Balatongyörök 53 53 59 165 55,00
6. Tamási Zoltán Balatongyörök 71 69 75 215 71,67
7. Vörösházy Vanda Balatongyörök 72 75 79 226 75,33
FÉRFIAK 1.kör 2.kör 3.kör Össz. Átlag
1. Temesfői László Budapest 31 30 37 98 32,67
2. Gombkötő Nimród Márk Budapest 36 34 32 102 34,00
3. Vogl Péter Mosonmagyaróvár 34 36 34 104 34,67
4. Kolits Márton Dorog 37 36 35 108 36,00
5. Molnár István Balatonaliga 31 38 43 112 37,33
6. Pintér József Szolnok 37 36 39 112 37,33
7. Sebők Tamás Mosonmagyaróvár 42 37 34 113 37,67
8. Hidas Attila Budapest 37 39 39 115 38,33
9. Gyuricskó Péter Budapest 35 47 39 121 40,33
10. Kovács Zoltán Érd 39 38 46 123 41,00
11. Steigler Ferenc Ócsa 35 43 49 127 42,33
12. Schuck Csaba Dorog 49 41 48 138 46,00
13. Orosz Zoltán Balatonaliga 47 56 40 143 47,67
14. Szalkai Zsolt Balatonaliga 44 54 60 158 52,67
15. Vörösházy Tibor Balatongyörök 61 49 64 174 58,00
         
PÁROS VERSENY 1.kör 2.kör Össz. Átlag
1. Gombkötő Nimród Márk Temesfői László 32 27 59 29,50
2. Hidas Attila Schiller Edvin 30 30 60 30,00
3. Pintér József Kolits Gábor 32 31 63 31,50
4. Bátaszéki Jánosné Bátaszéki János 31 32 63 31,50
5. Molnár István Vogl Péter 31 33 64 32,00
6. Schlotter Judit Gyuricskó Péter 33 33 66 33,00
7. Sörösné Bangó Mária Sörös Miklós 32 35 67 33,50
  Sebők Tamás Sebők Attila 35 32 67 33,50
9. Gernot Cernicek Morócz Emil 34 34 68 34,00
10. Kolits Márton Csutorás Csaba 37 32 69 34,50
11. Steigler Judit Steigler Ferenc 36 35 71 35,50
12. Orosz Zoltán Homoki Tímea 36 36 72 36,00
13. Oravecz Sándor Vörösházy Lajos 31 42 73 36,50
14. Tóth Etelka Edit Földvári Tibor 35 40 75 37,50
  Kiss Tamás Tompos Árpád 38 37 75 37,50
  Hidas Veronika Hidas Gábor 35 40 75 37,50
  Wennesz Virág Marosvölgyi Tímea 39 36 75 37,50
18. Papp Sára Papp Máté 35 43 78 39,00
19. Cserkuti Júlia Vörösházy Tibor 45 39 84 42,00
20. Klein Rita Joó Mirkó 43 42 85 42,50
21. Pusztayné dr. Jakab Róza Szendy Dezsőné 41 49 90 45,00
22. Kováts Andrea Hoskó László 49 49 98 49,00
23. László Edina Takács Bálint 47 53 100 50,00

 

Megoldások:

1. kérdés: 2. 1995

2. kérdés: 2. Nick

3. kérdés: 2. 9 (férfi-noi-fiú-lány egyéni, férfi-női-fiú-lány csapat és családi)

4. kérdés: 2. az 1. pályát

5. kérdés: x. Vörösházy Tibor

6. kérdés: 1. fekvő, szúrós tuja

7. kérdés: 2. 4

8. kérdés: x. 5

9. kérdés: 1. 4 (minigolf, bringóhintó, lengőteke, bocsa)

10. kérdés: 1. 1,40 m-nél magasabbra

11. kérdés: 1. Sörös Miklós

12. kérdés: 2. 29

13. kérdés: x. Bátaszéki Tünde